kaporszagot dajkál a kert,
a rét fölött gólyák köröznek,
arany haját rázza a nyár,
esténként árnyak merevülnek.
meleg mézzel cuppan az est,
s a hold dúlt arca oly komor,
kézen fog és nem ereszt e vers,
tollam a rímek közt
té s tova botol.
álom szárnyán jő az
üzenet,
nappal s éj árnyán nincsen mi közös,
nézed az eget, amin felhő jár,
s érzed, a szíved
fáradt üstökös.
.jpg)
