halkan pukkan a csönd,
félénken nyújtja a percet
az aszfaltba olvadt nyári est
virágzihálós apró utcák
redőnyszemein szökik a fény,
mormoló varázsdobozok
dúdolnak napi igazságokat
az izzadó falak között
lopva kotoznak bársonytalpon osonó
árnyak viruló szeméthalmokon,
szemük zöldjében táncoló
kétségbeesés
pirul a hold,
buja gondolatok
karcolnak denevér-redőt
megfáradt homlokára.
.jpg)
