Ide hova, még egy gyereket, nézett rá a férfi véreres
szemekkel. Fáradtan dőlt hátra, a mozdulatra kis hamueső hullt a tányérjába,
melynek alján piros lé árválkodott. Az asszony indulatosan koppantotta a
mosogatóba a poharat. A szoba irányából vékony sírás hallatszott. Na, most
felkeltetted a gyereket is, sóhajtotta rezignáltan a férfi. Benézek Jóskával a
Pirosba, tolta helyére a széket és kiment. Az asszony tudta, ez mit jelent.
Zárásig ott ülnének és konyakoznának, ha nem vennék el az áramot. Ha megjön,
ingerült lesz és éhes, kelhet fel hozzá a sötétben és melegítheti a maradékot.
Megtámasztotta homlokát a hideg üvegen, és nézett utána.
Három hete tudta. Akkor történhetett, mikor karácsonyeste utána ment a
konyhába. Aznap megveszett, egész délután ivott a kollégáival és úgy rontott
rá, mint egy dúvad. Durva volt, cigaretta és szesz szag dőlt belőle, míg a
konyhaasztalnak lökte. Összeszorította a szemét, csak az asztal sarkának ütemes
döfését érzékelte. Fájt, de erőtlen ellenkezése csak szította a másik gerjedelmét,
aztán megpofozta. Később ott találta a fotelben. Félreborult fejjel aludt, kis
nyálbuborék csillogott a szája sarkán, ujjai közt kialudt cigaretta.
Nem sírt, csak
csodálkozott. Hova lett a fiú, aki miatt eljött otthonról, vállalva az
albérletet, a korán jött, beteges kisgyerek nyűgjét. Csss, csitítgatta pelenkázás
közben a kicsit, apa nem haragszik, szorította melléhez és elnyugodva nézte,
mint szopik. Kicsi ökleit anyja mellének támasztotta, vékonyszálú szőke haja
kis csúcsos koponyájára tapadt. Szerette, és közben halkan énekelt.
Egy hét is eltelt, mire megszerezte az asszony címét. Börtön
járt érte, tudta jól, de valahogy meg kellett szabadulnia tőle. Reggel, miután
az ember dolgozni indult, a kicsit a szomszédasszonyra bízva, magához vette az
albérletre félretett pénzt. Nem járt a villamos, úgy döntött gyalog indul neki.
Valahol a külvárosban bolyongott és egy suhanc igazította útba. Tétován
megnyomta a csengőt, de az nem szólt, kicsit várt, majd gyámoltalanul
kopogtatott. Fáradt arcú nő nyitott ajtót, behúzta, aztán kinézett a folyosóra.
A
konyhában meleg volt és káposzta szag. Elhozta a pénzt, kérdezte a nő, és
leültette. Gyors mozdulatokkal letörölte a viaszosvászon abroszt, majd egy
kopott, de tiszta lepedővel terítette le. Elzárta a gázt az étel és egy
szögletes fém doboz alatt. Sterilizáltam, mondta halkan. Szülésznő voltam, de
most villamost vezetek, mosolygott fáradtan, míg összegombolta magán a fehér
köpenyt.
A konyhaasztalon feküdt. Kitárt combjai közét olvasólámpa
fénye világította meg. Csend volt, csak a fém hideg koccanása hallatszott meg a
zihálása. Eleinte a plafon repedéseit nézte, aztán ahogy a kín elöntötte,
behunyt szemmel dúdolt. Egy örökkévalóság volt. Úgy érezte, időtlen idők óta
fekszik itt ezen az asztalon, görcsbe rándult testén az idegen asszony kezével.
Kábán nézegetett, mikor felültette. Fél óráig feküdt még felpockolt lábbal,
hallgatta az utasításait aztán elindult. Az ajtóban szőke copfos kislánnyal
találkozott, az nagyot köszönt neki, majd anyja behúzta az ajtón.
A villamosmegállóig jutott. Erőtlenül rogyott le egy padra
és nézte, vére lüktetésére mint hullámzik a világ. Esteledett, mire eszmélt.
Egyedül feküdt egy korteremben, kinn már sötétedett.
Nehézkésen próbált felkelni, de rögtön visszaszédült. Sok vért vesztett. Nyílt
az ajtó, egy férfi lépett be idősebb orvossal az oldalán. Rögtön tudta, ez mit
jelent. Valamikor hajnaltájt, mikor már szinte eszméletét vesztette a láztól és
a fájdalomtól, elmondta a címet.
Két hétig volt kórházban és
éjjelente sokat álmodott a copfos kislánnyal.
Éjszakánként kövér milicista ült a szobája ajtaja előtt és
gyógyulása után egyenesen a tárgyalásra vitték. A férfinak éppen inteni tudott,
az csak ült ott borotválatlan, meggyötört arccal és elsírta magát. A gyerek,
akarta kérdezni, de nem lehetett.
Hat évet kapott, az ügyvédje megmondta előre, ne is
számítson kevesebbre. Szembesítéskor nem tudott az asszony szemébe nézni, csak
félretaposott fekete cipőjét nézte konokul. Nyolc évre ítélték tiltott műtét
elvégzéséért. Aztán eltelt fél év úgy, hogy egyszer sem látogatták, levelet sem
kapott. A börtön mosodájába osztották munkára és néha a gőzből
kisgyermeksírását vélte hallani. Ilyenkor félrehajtott fejjel hallgatózott és
melléhez kapott. Megszoptatom, magyarázta a felügyelőnőnek. Máskor a szennyest
szállító mosodai kocsit tolva énekelt halkan altatót és finoman ringatta.
Két nappal a forradalom után szabadult. Minden fehér volt,
hideg és tündökletes. Vadidegen emberek borultak a nyakába, kezét szorongatták
és ígértek csodás jövőt. Idétlenül botladozott az utcán és csodálkozva nézte a
frissen festett ajtón az idegen névtáblát. Igazán nem szóltak, kérdezte
hitetlenkedve a szomszéd, kávéját kavargatva. Pedig az újság is megírta. Vagy
rövidzárlat, vagy cigaretta okozta a tüzet. Igen, a kisgyerek is.
Felismerhetetlenné. Tragédia, igen.
Két vagy három hétig próbálkozott, keményen. Aztán feladta.
Szerzett egy babakocsit, benne haját vesztett babát ringatott rossz töröközőbe
bugyolálva. Így járta az utcákat és hallgatózott. Ha gyermeksírást hallott, a
mellét bontotta és néha közben halkan énekelt.