A napok szinte rohanva teltek
és a tennivalók sora nemhogy csökkent volna, de egyenesen szaporodott. Talán
holnapra minden elrendeződik.
A meghívók időben elmentek, a
menüsort is sikerült összeállítani, a zenészek is elvállalták végül. Csak a
ruha maradt, a szép fehér, gyönggyel hímzett menyasszonyi ruha. Valaha az
édesanyja viselte, így öröklődött a ruha anyáról-leányra. Gyöngyei itt-ott
meglazultak. Az anya szótlanul dolgozott, most jó volt egyedül lenni.
Gondolatai tétován csapongtak. Ennyi volt?
Mikor megszületett, mint egy
rózsaszín, gömbölyű labda, úgy gurult a világra, csöppnyi tagjai bársonyosak és
illatosak voltak, akár a rózsaszirom. Istenem, mennyit nézegették! Emlékszik,
hűvös őszi nap volt, kora alkonyi órán, a kicsi lány aludt a nagy ágyon, apró
ökleit a feje mellé emelve, ők ketten mellé heveredtek és csak bámulták
tökéletes arcocskáját, csöpp füleit, melyek virágsziromként simultak a kis
fejre. A békés tejszagú szuszogás betöltötte a kis szobát és a szívüket. Kinn
az ágak csapkodták az ablakot, álomra készült a világ. Odabenn duruzsolt a
kályha, és a két ember ámulva nézte a testükből-lelkükből szakadt csodát.
Aztán az évek repültek. Mikor
első nap ment óvodába kis fonott kosarával, könnyes szemmel ballagott mellette,
maszatos meleg kis keze az övében. De aztán felderült a ház édes kis hangjától,
sorban mondta a mondókákat, dalokat. És eljött a reggel, mikor iskolába indult,
komoly, megfontolt léptekkel, és ő a fél életét is odaadta volna, ha a nehéz
táskát ő viheti. De egy elsős öntudata ezt nem engedte, így csak elnézte, mint
görnyed az a kis hát a terhek alatt. Látta örülni az első piros pontoknak, vele
lázadt mikor becsúszott egy fekete. A lázzal vert éjszakákon aggódva hajoltak
fölé és elsimogatták homlokáról a rémeket. Jöttek az egyre nehezebb feladatok,
néha nem volt könnyű, de reggelente, mikor ébresztette és belepuszilt meleg,
illatos kis nyakába, úgy érezte, nincs nála boldogabb.
Holnap útjára engedi. Feleség
lesz, talán nemsokára anya és a gyönyörű örök körforgás folytatódik. Neki talán
lesz még pár jó éve, jönnek majd az unokák és, amire úgy vágytak, néha
utazgatni is fognak. Még nincs vége! Csak azt kell megszokni, hogy nincs itt a
közelében, este nem ülhet az ágya szélére és hosszú, meghitt beszélgetéseik is
megrövidülnek majd. Úgy érezte a legszebbet, a fiatalságát adja majd holnap
ajándékba.
S a könnyei lassan peregni
kezdtek és elkeveredtek a gyöngyökkel.
.jpg)
