Kivesézték a cégek működését Szentesen

A városban közel 200 kilométer járda van, ennek ötödét kellene felújítani, a szentesi önkormányzat annyi pénzt ad rá évente, hogy csak 4 kilométer javítására futja.
A városban közel 200 kilométer járda van, ennek ötödét kellene felújítani, a szentesi önkormányzat annyi pénzt ad rá évente, hogy csak 4 kilométer javítására futja. Ezt a városellátó vezetője, Varga Sándor mondta pénteken a testületi ülésen. A grémium a saját cégeinek működését vizsgálta. – Az Eszperantó híd közlekedésre alkalmas, de szakemberek öt évet jósolnak a szerkezetnek – említett egy másik megoldandó feladatot.

– Pályázati forrásból tudnánk kivezetni a használt termálvizet a Tisza sodorvonalába. Ha nem sikerül, alternatív megoldásként egy befektető szívesen építene egy 2 hektáros üvegházat arra a vízre alapozva – osztotta meg a jelenlévőkkel egy másik cég, a szolgáltató kft. ügyvezetője, Döbrőssy Iván.  A Szentes Energia Kft. egyelőre nem folytat jelentős tevékenységet, csökkenteni kell a vezető bérét – javasolta Rébeli-Szabó Tamás (Fidesz).

A könyvtár működését rendben találták, az üdülőközpontot azonban egyelőre levették napirendről. Először a jegyárakat kell tisztázni, utána lehet a tervekre visszatérni – indokolta a javaslatot Antal Balázs Tibor (Fidesz).
Megosztás a Google Pluson
Powered by Jasper Roberts - Blog