Értesüléseink szerint nem a szabadtéri játékokat rendező városi cég, hanem a püspökség kapott a kormánytól 50 millió forintot a Szegedi Szabadtéri Játékok infrastruktúrájának fejlesztésére. Ebből a pénzből vásárolhatja meg a Szeged–csanádi Egyházmegye az új, mobil színpadot. Azt egyelőre nem tudni, milyen feltételekkel adja oda a szabadtérinek.

Még júliusban levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek Kiss-Rigó László megyés püspök és Harangozó Gyula, a szabadtéri játékok művészeti igazgatója. Ebben egyebek mellett arról tájékoztatják Orbánt, hogy az egyházmegye és a szabadtéri játékok vezetése az egyeztetések során megtalálta a mindkét fél számára egyaránt kielégítő megoldást. Ez pedig nem más, mint egy új, a jelenlegi méretével megegyező mobil színpad. Ennek kialakítását a hozzá tartozó konténeres öltözőrendszerrel együtt 330 millió forintra becsülte a püspök és a művészeti igazgató, akik a miniszterelnök támogatását kérték az elképzelés megvalósításához.

A fenti levél tükrében érthetetlen, hogy a projekt felelőse, Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora miért nyilatkozta pár napja azt lapunknak, hogy a dóm 2 milliárdos felújítása nem zavarja a szabadtéri játékokat, emiatt nem kell a tér másik felére költöztetni a színpadot. Kozma azt is elmondta, a főbejárat előtt, az előlépcső alatti majdani látogatóközpont a szabadtéri előadások idején a lebonyolítást és a művészek, vendégek kiszolgálását is segíti.

Ennek homlokegyenest az ellenkezőjét állította a keddi sajtótájékoztatóján Herczeg Tamás. A Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. igazgatója elmondta, a dóm felújítása miatt 180 fokban megfordítják a nézőteret, és az óraterasz területén építik fel a mobil színpadot. További változás, hogy az öltözők konténerben a Rerrich Béla térre kerülnek. Herczeg azt is elmondta, „a szabadtéri történetének legjelentősebb színpadtechnikai beruházására készülünk (...) új, mobil színpadot vásárolunk, amely gyűrűs forgóval rendelkezik".
A szabadtéri mint harmadik templom

„A Szegedi Szabadtéri Játékok egész eddigi, 82 éves története jelképezi egy európai városi tér vallási és kulturális hagyományainak kiegyensúlyozott, sőt kifejezetten termékeny, barátságos együttélését. (...) A különleges színház a Dóm téren a Dömötör-torony és a fogadalmi templom ölelésében, mintegy harmadik templomként, a zsidó-keresztény gyökerű európai kultúra szakrális helyszíneként, mondhatni: zarándokhelyként tündököl" – írta egyebek mellett levelében Orbán Viktor miniszterelnöknek Kiss-Rigó László megyés püspök és Harangozó Gyula, a szabadtéri művészeti igazgatója.

Szeptemberben a kormány 50 millió forint támogatást nyújtott a Szegedi Szabadtéri Játékok infrastruktúrájának fejlesztésére. A döntés után Botka László polgármester levelet írt Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének. Ebben egyebek mellett az szerepel, hogy a 2014-es évad zavartalan lebonyolításához minimálisan 100 millió forintra lenne szükség, mert a színpad és az ahhoz kapcsolódó gépészet a dóm felújítása miatt ellehetetlenül. Botka kérte a minisztert, hogy még idén „további 50 millió forint kormányzati támogatás folyósításáról szíveskedjen intézkedni a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. részére, amely a támogatás címzettjeként, szerződött partnereként a szükséges eljárásokat lefolytatja". A polgármester szerint amennyiben nem sikerül a közbeszerzési eljárásokat idén elindítani, ellehetetlenül a 2014-es évad.

Lapunk információi szerint hidegzuhanyként érte a városvezetést, hogy tudomásuk szerint nem a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervező Nonprofit Kft., hanem a Szeged–csanádi Egyházmegye kapta a kormánytól a szeptemberben megítélt 50 millió forintot a Szegedi Szabadtéri Játékok infrastruktúrájának fejlesztésére. Ebből a pénzből vásárolhatja meg a püspökség az új, mobil színpadot.

Szerettünk volna erről többet is megtudni a szabadtéri játékok vezetésétől, de azt a választ kaptuk, „Herczeg Tamás igazgató úr köszöni az érdeklődést, de a keddi sajtótájékoztatón elhangzottakon kívül az ügymenet jelenlegi szakaszában nem áll módjában további részleteket közölni". Ígérték, hogy a partnerekkel együtt hamarosan – amint időszerű lesz – kimerítő és pontos tájékoztatást adnak.

A Szeged–csanádi Egyházmegyének is feltettük írásban a kérdéseinket. Arra voltunk kíváncsiak, megkötötték-e már az 50 milliós szerződést az állammal, illetve milyen feltételekkel kapja majd meg a szabadtéri a püspökségtől az új, mobil színpadot. Lapzártánkig nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

Forrás: delmagyar.hu