Szeged – Ságvári általános iskola, kakasos templom, Kígyó patika és a legfontosabb, Anyu kútja. Helyszínek Zolnay Kitti szeretett Szegedéből.
– Az ember életében vannak meghatározó pontok, helyek, helyszínek,
ezek közé tartozik szerintem az általános iskola. Itt egy újfajta lét
arra kényszerít minden diákot, hogy a játékos, óvodai környezetből, egy
szigorúbb, rendezett világba beilleszkedjen. Ez fordulópont mindenki
életében – mondta Zolnay Kitti,
a Kígyó Patika vezetője, miközben a Ságvári általános iskola második
emeletére tartottunk. Hogy aztán mindenféle képtelenségekkel álljon elő.
– Amikor én ide jártam, akkor az iskolának csak az egyik fele létezett.
Ennek az iskolának az elődje az Árpád téren egy fiúiskola volt, s
megéltem azt az időszakot, hogy oda is jártunk, s amikor fölépült az
iskolának az új szárnya, akkor költöztünk vissza.
– Ennyi minden történt bő tíz évvel ezelőtt?
– Igen! – feleli, miután picit belepirult a kérdésbe, majd együtt nevettünk. Így folytatta: – Azért is fontos helyszín a második emelet, mert itt van valahol egy emlékoszlop, ahova azoknak a tanulóknak a neve került egy kicsi réztáblán, akik a tanulmányi eredményekben és a sportban is nagyot alakítottak abban a tanévben és ezen én is rajta vagyok!
Valóban. Az oszlop meglett, a folyosón egy szép cserepes virág van a tetején, aminek a levelei picit takarják is azokat, akikre büszke az intézmény. Legfelső sorban középen olvasható: Zolnay Kriszta és az évszám, ami nyilvánvaló „történelemhamisítás", de erről fentebb már volt szó, ugye.
– Amikor a gyerekeim elkezdtek ide járni, akkor azt mondtam nekik, ez a fő cél, hogy egy oszlopon legyenek velem. Sajnos ezt még nem sikerült elérni. De azzal is védekeznek, hogy ma már nem csinálnak ilyen táblákat – tette hozzá nevetve.
– Igen! – feleli, miután picit belepirult a kérdésbe, majd együtt nevettünk. Így folytatta: – Azért is fontos helyszín a második emelet, mert itt van valahol egy emlékoszlop, ahova azoknak a tanulóknak a neve került egy kicsi réztáblán, akik a tanulmányi eredményekben és a sportban is nagyot alakítottak abban a tanévben és ezen én is rajta vagyok!
Valóban. Az oszlop meglett, a folyosón egy szép cserepes virág van a tetején, aminek a levelei picit takarják is azokat, akikre büszke az intézmény. Legfelső sorban középen olvasható: Zolnay Kriszta és az évszám, ami nyilvánvaló „történelemhamisítás", de erről fentebb már volt szó, ugye.
– Amikor a gyerekeim elkezdtek ide járni, akkor azt mondtam nekik, ez a fő cél, hogy egy oszlopon legyenek velem. Sajnos ezt még nem sikerült elérni. De azzal is védekeznek, hogy ma már nem csinálnak ilyen táblákat – tette hozzá nevetve.
Kiderült az is, Kitti életének gyakorlatilag a fele ehhez az iskolához
köthető. – Szeged épületei közül napi szinten a munkahelyemet nem
számítva ezzel vagyok a leginkább kapcsolatban. Érdekes dolog, hogy
hétévesen történik valami az emberrel és az végigkíséri éveken át. Úgy
járhattam ide éveken át, hogy a bátyáim is itt tanultak. Idilli állapot
volt. A szőke copfos kislány mellett volt két testőr, így nekem a
fiúknak az az udvarlási technikája kimaradt, hogy állandóan meghúzták
volna a hajamat... Nekem ezért is volt különleges az iskola: úgy
éreztem, mintha itt is a családommal lennék. Azt is érdekes volt látni,
immár édesanyaként, hogy a gyerekeim mennyire hasonlóan gondolkoznak, és
ezt az őket tanító tanárok is tapasztalták.
„Kilépve" az iskolából Kitti elmondta, az Aradi vértanúk tere is nagyon
sok kedves emlékek helyszíne. – Ugyan az iskolában nem volt szabad
beszélni róla, de otthon a szüleim elmondták, a Hősök kapuján, a
boltíveken, a cement vakolat alatt van egy nagyon szép freskó. Már
gyerekként kíváncsi voltam arra, milyen lehet, miért kellett eltüntetni.
De nagyon fontos nekem a kakakos templom is. A nagyapám református
lelkész volt, így nem volt kérdés az sem, mi milyen vallásúak leszünk.
Sajnos a vasárnapi templomba járásról sem lehetett beszélni. A kakasos
templomba jártam hitoktatásra, de volt ott esküvő, keresztelő is.
És Kitti még mindig nem beszélt Szeged egyik legszebb patikájáról, de végül „megtört": – Hatalmas élmény Szeged egyik olyan patikáját irányítani, amelynek történelmi múltja, rangja van. Apró tárgyak sora mesél a múltról. Minden nap egy lelki feltöltődés, amit ott eltöltök. Hiszek abban, hogy a Kígyó patika kétszáz év múlva is ott lesz és ugyanúgy üzemel majd.
És Kitti még mindig nem beszélt Szeged egyik legszebb patikájáról, de végül „megtört": – Hatalmas élmény Szeged egyik olyan patikáját irányítani, amelynek történelmi múltja, rangja van. Apró tárgyak sora mesél a múltról. Minden nap egy lelki feltöltődés, amit ott eltöltök. Hiszek abban, hogy a Kígyó patika kétszáz év múlva is ott lesz és ugyanúgy üzemel majd.
De a legszebbet a végére tartogatta: – A partfürdőn még ma is megvan az a
kút, ami nekem Anyu kútja. Gyerekként sokkal szerényebben éltünk, mégis
nagyon jól éreztük magunkat. Amikor ott fürödtünk a Tisza-parton,
sokszor nem tudtunk a büfében fagylaltot, üdítőt venni, édesanyámnak
sokszor nem telt arra, hogy mindhármunknak vásároljon ilyesmit. Ezért
elvezetett minket ehhez a kúthoz és azt mondta, „gyerekek, ez anyu
kútja, képzeljétek el, hogy ebből citromos tea, fanta jön." Mi
elképzeltük, és ittuk a fantát, a teát – a kútból. Szerintem ez ma már
elképzelhetetlen. Ezek akkor működő dolgok voltak: elhittük ezeket
édesanyánknak – mondta Zolnay Kitti.
És erre nem tudtam, nem is lehetett mit mondani.
És erre nem tudtam, nem is lehetett mit mondani.