Súlykorlátozás az új útszakaszok megóvása érdekében


Algyő Nagyközség Képviselő-testületének döntése alapján a Berek utca, Szüret utca, Nyírfa utcában elkészült az útburkolat felújítása. Az új aszfalt védelme érdekében az 5 tonna össztömegű gépjárművek behajtására korlátozást jelző közlekedési táblák lettek kihelyezve. Össztömeg a gépjármű teljes (rakott állapotú) súlya.
Az Önkormányzat által, a település teljes területére elkészíttetett forgalomtechnikai felülvizsgálat alapján a településrészen található utcák besorolása: lakóút.
A kivitelezés a megvalósulási terv szerint ennek megfelelő paraméterekkel épült meg.
Az utak tulajdonosa Algyő Nagyközség Önkormányzata és a kezelői jogokat is az Önkormányzat gyakorolja.  A tilalmak vagy korlátozások a forgalom biztonságának és egységesítésének, „az út (műtárgy) műszaki állapotának védelme és környezetvédelmi szempontok érdekében rendelhetők el.”
Amennyiben a korlátozás alá eső utakra szeretne valaki behajtani az engedélyezettnél nagyobb tömegű járművel, úgy lehetősége van közútkezelői hozzájárulást kérni az üzemeltetőtől, jelen esetben az Önkormányzattól. A jelzőtábla által meghatározott össztömeget meghaladó járművek közlekedéséről szóló 13/2010. (X.5.) NFM rendelet alapján lehet a kérelmet benyújtani, megjelölni a gépjármű típusát, rendszámát, üzemben tartóját, szállításhelyét, idejét (kezdete, vége).  A közútkezelői engedély kiadásáért a kérelmező eljárási díjat fizet a Rendelet 2. melléklete szerint.
A közút kezelőjéhez benyújtott kérelem a 13/2010. (X.5.) NFM rendelet 5. § (4) bek. b) szerint elutasításra kerülhet, ha az út teherbírása, vagy az út feletti-melletti szabad tér mérete nem alkalmas, hogy azon a megengedettössztömeget meghaladó gépjármű  közlekedjen.
A KRESZ a megkülönböztetett jelzéssel ellátott járművek közlekedésére a súlykorlátozás alól kivételt biztosít. 
A Képviselő-testület 2012. augusztus 13. napján az alábbi határozatot hozta:
  1. Algyő Nagyközség Képviselő-testülete a Berek, Szüret és Nyírfa utcákban, az utakra  a 15 tonna össztömegű járművekre vonatkozó súlykorlátozás bevezetését rendeli el.
  2. A Képviselő-testület felhatalmazza Herczeg József Polgármestert, hogy a korlátozás alá eső területre történő ennél nagyobb össztömegű jármű eseti behajtására – legfeljebb évi négy alkalommal – külön engedélyt adjon. Az engedély kiadásának feltétele, hogy a kérelmező a 13/2010. (X.5.) NFM rendelet szerinti kérelmet nyújtson be, valamint az engedélyes részére kiadott közútkezelői hozzájárulás tartalmazza, hogy teljes kártérítési felelősséggel tartozik a behajtással okozott mindennemű kárért.
Az önkormányzati pénzből a településrészen lakók érdekében és véleményének figyelembe vételével készült beruházás  műszaki állapotának megóvása és a rendeltetésszerű használat biztosítása érdekében hozott szabályozás fenntartása érdekében kérjük a közösség segítségét és megértését.
Megosztás a Google Pluson
Powered by Jasper Roberts - Blog