Csongrád megye - Hiába fordultak a miniszterelnökhöz az M43-as autópálya alvállalkozói: az állam cége, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nem vállalhatja, hogy kifizeti nekik a munkadíjukat az építtető konzorcium helyett.

707 millió 938 ezer forintot követelnek az M43-ast építő konzorcium spanyol tagjától, az Ezentis Infrastructurastól magyar cégek – írtuk július elején. Az Ezentis az a cég, amely a botrányokban érintett Sedesa helyett lépett be a konzorciumba a Hídépítő Zrt. mellé, de azóta az Ezentis felszámolása is elkezdődött.

Sok alvállalkozójának adósa maradt a 2011 első és második félévében elvégzett munkák után. Így járt a győri Növénycentrum Kft. is, amely az autópálya mellett növényeket ültetett, és gondozta is ezeket, de aztán hiába várt a 30 millió forintjára, és nem vállalta tovább a munkát. Azóta kiszáradtak a fák, és hasig ér a gaz az M43-as és a 47-es kereszteződésénél lévő dupla körforgalomban. A cég és a többi érintett érdekeit ügyvédi iroda képviseli, amely tárgyalt a felszámolóval, a beruházás állami felügyelőjével, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-vel, és levelet írt Orbán Viktor miniszterelnökhöz is, a segítségét kérve.

Az ügyvédi iroda levelére Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter válaszolt. A tárca kommunikációs főosztálya lapunk érdeklődésére közölte, a válaszban a miniszter felhívja a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. „a hatályos magyar jogszabályok és a felelős vagyongazdálkodás alapelvei szerint sem vállalhatja át megfelelő ellentételezés nélkül egy fővállalkozó alvállalkozóival szembeni tartozásait". Az állami cég nem jogosult arra, hogy a fő- és alvállalkozói jogviszonyból eredő elszámolásokba beleszóljon. „Téves az a feltételezés is, hogy a NIF szabadon felhasználható forrásokkal rendelkezne az alvállalkozói követelések kiegyenlítésére. A beruházásra fordítható, túlnyomórészt költségvetési önrésszel kiegészített uniós forrás kizárólag szigorú szabályok szerint, ún. szállítói finanszírozás formájában használható fel. A NIF tehát nincs birtokában a panaszos levelekben követelt összegeknek."

A kormány ugyanakkor „nagyra értékeli az M43 érintett szakaszának megvalósításán dolgozók munkáját, a NIF a szaktárca elvárásainak megfelelően minden esetben az adott projektben részt vevő vállalkozók és vállalkozások érdekeinek figyelembevételével jár el. A miniszter az alvállalkozókat és a nevükben eljáró ügyvédet arra kérte, hogy forduljanak bizalommal a társaság képviselőihez, akik a minisztérium felhívása nyomán pontos tájékoztatást adhatnak a legfrissebb fejleményekről."

– Semmi hír – mondta Kiss Árpád, a Növénycentrum Kft. ügyvezetője. – Nekem annak idején le kellett tennem a bankgaranciát, addig le sem ülhettem a tárgyalóasztalhoz, pedig csak pici alvállalkozó voltam, a sor végén. Azt nem tudom, hogy ha a NIF nem vállal felelősséget egy fővállalkozóért, akkor ki ebben az országban?