Frász-nap az Aranysárkányban





Szabadság – köszönt Puszi úrra Várhegyi elvtárs, ahogy a budiból jövet összetalálkoztak.
Várhegyi elvtárs onnan volt felismerhető, hogy micisapkát hordott télen-nyáron, mióta megverték a börtönben, és bár leülte büntetése nagy részét, azóta nagyon haragudott a világra. Mert Várhegyi elvtárs lelkének bizony nehéz volt beletörődni, hogy nem egy vakmerő partizánakció lefülelésekor bukott le elvtársaival, ami minden öntudatos proletár álma, hanem rosszkor volt rossz helyen.
Úgy történt, hogy még a háborús évek elején Várhegyi elvtárs, aki akkor már illegalitásba vonult pár hónapja, vagyis a behívó helyett a bujkálást választotta, betért az állomásnál a restibe. Nyár volt, tikkasztó kánikula, és illegalitás ide-pártfegyelem oda, megszomjazott és legurított egy sört. Aprót böffentve a hideg nedű után éppen kilépett a resti ajtaján, mikor egy idegen fiatalember lépett hozzá, és azt mondta, fogja csak meg ezt a csomagot egy kicsit, majd egy barna papírzacskót nyomva a kezébe, fürge léptekkel elfutott. Várhegyi elvtárs szíve büszkén feldobogott, érezte, itt a pillanat, amikor talán tehet valamit az Ügyért. De mit is? Míg ezen mélázott kezében a csomaggal, hirtelen sípszó hangzott fel és körülötte kitört a zűrzavar. Civil ruhás detektívek lepték el az állomás környékét, majd kettő egyenesen hozzá lépett. Kukkantsunk csak bele – kacsintott huncutul a magasabb a csomagra, míg társa egy szót sem szólt, csak udvarias mosollyal gyomorszájon vágta Várhegyi elvtársat. A csomag tartalma, pontosan háromszáz darab röpcédula és Várhegyi elvtárs takaros csomóban elfeküdt a földön, és ő elgondolkodott, hiába kérte a legutolsó titkos gyűlésen, mostanában ne osszanak rá feladatot, mert szaggat a dereka, lám, a küldetés így is utolérte.
Mert Várhegyi elvtárs valóban lelkes és vakmerő tagja volt a helyi pártszervezet maroknyi csapatának, ő volt az, többek között, aki a kormányzó úr látogatása idején megvető arckifejezéssel álldogált a járda szélén és megvetését kifejezendő, loccsanóst köpött annak elhaladó gépkocsija után. Az esetnek, saját elmondása szerint, számos szemtanúja volt, ám retorzió nem történt, mert amint rendőr közeledett, ő rögtön a távozás hímes mezejére lépett. Beszámolóit elvtársai nagy elismeréssel hallgatták, csak azt nem értették, akiben ekkora bátorság lakozik, miért visszakozik mégis, ha konkrét feladatra kérik. Vakmerőségnek nem volt ő híján, de józan esze arra intette, maradjon csak inkább a járdaszéli politizálásnál, ezért minden feladat alól igyekezett kihúzni magát.
Nem állítható, hogy elvitte volna a balhét, de elvtársait sem buktatta le, tekintve, hogy fogalma sem volt az egész röpcédulás akcióról. Nem baj, azért elítélték, és ő a börtönévek alatt egészen megkeményedett. Morózus lett és mindig haragos. Elhatározta, ha egyszer kiszabadul, ott árt mindenkinek, ahol tud.
Nem kellett sokáig várnia, a háború utáni évek hullámverése összemosta a mocskot és az aranyat, s ha a feljelentések bajnokságát meghirdették volna, ő bízvást dobogós helyezést ér el.
Mert Várhegyi elvtárs jelentgetett. Feljelentette a házmestert, hogy rádióján imperialista adót hallgat, ami igaz is volt, mert szegény rokkant zenetanárként jeleskedett valamikor és szívesen hallgatott opera közvetítéseket a Milánói Scalából. A házbeli takarítónő megvető kijelentéseket tett a rendszerre és közben nagy vehemenciával csapkodta földhöz a felmosórongyot, állt egy másik feljelentésben. És így tovább. Aztán egy nap az Aranysárkányban iszogatva, meghallotta Puszi úr, Salamon Ármin, Hankó Malvina és Szedlacsek Pepi történetét. Kicsit tűnődött, kicsit hümmögött, majd megigazítva fején a micisapkát, kiment.
Pár nap múlva Puszi úr gyanútlanul a pultot vakargatta az Aranysárkányban, az ikrek meg, Julcsika és Karcsika, épp egy kismacskát próbáltak kifordítani a bőréből az udvaron, mikor váratlanul egy teherautó kanyarodott a kocsma elé. Két civil ruhás elvtárs toppant be, egy magas meg egy másik, sötét micisapkában, pecsétes papirossal megerősítve és Puszi úr fél órát kapott, hogy összepakolja a maga és a gyermekek holmijait. A kérdésre, hogy mégis, mit követett el, a magas elvtárs tájékoztatta, bejelentés érkezett, miszerint a háború alatt nyilas érzelmű egyént bújtatott a kocsmában, mi több, nyugatra távozását is elősegítette. Hallod, apukádat emlegeti az elvtárs, simogatta meg Julcsika szöszke haját Puszi úr. De ezzel még nem véges a bűnlajstroma, folytatta az ávós, mert még egy népnyúzó, zsíros, kapitalista kocsma tulajdonost is rejtegetett itt ugyanakkor. Ez meg a te apukád volt, mondta Puszi úr és megcirógatta Karcsika szeplős orcáját. De csak egy percig tartott zavara. Gyerekek, pakolni, kirándulni megyünk, csapkodta össze tenyerét fürgén Puszi úr és hamarosan megindult velük a teherautó. Az már csak útközben derült ki, hogy Julcsika a nagy izgalomban a macskát is becsomagolta, de jól is jött az később nekik, ott Ebesen, a juhhodályban.
Mert másfél nap kalandos utazás után a kirándulók Ebesen kötöttek ki, pontosabban Tót uram, egy kulákhírébe keveredett nagygazda juhhodályában. Tót uram két fiát elvesztette a háborúban, egyetlen lányát a feleségével kicsi munkára invitálta a felszabadító szovjet hadsereg egy tisztje, ezért nem rázta meg különösebben, hogy huszonhét népnyúzó burzsujt telepítenek be a juhhodályába.
Eleinte akadtak gondok az elhelyezkedéssel, mert Andrássy Barbara grófné nehezményezte például, hogy kissé vedlett, de eredeti nutria bundáját kénytelen megosztani fekvőhelyként, a Rezső cigány népes családjával. Rezső vándorcigányként járta az országot és sok mindenhez értett, például ahhoz, hogyan kell kiemelni az alvó tyúkot a ketrecből úgy, hogy ne csapjon zajt, tudott gyereket csinálni, volt is neki hat, meg muzsikálni is tudott a maga készítette kukoricacsutka hegedűn. Szóval értett ő mindenhez, csak egyhez nem, a politikához, de ez nem volt baj, mert, hogy kilegyen a létszám, úgy felhajították purdéstul a teherautóra, hogy csak úgy nyekkent. Vagy ott volt például Jimmy, a kis kopasz emberke, aki a gyerekek nyelvén értett nagyon, s akiről csak annyit lehetett tudni, hogy a tigrisszelídítő segédje volt az Amar cirkuszban. Az volt a feladata, mesélte nagy beleéléssel a gyerekeknek, hogy pisztollyal a kezében álljon a mestere mögött és aggódó arcot vágjon. Ő azért került Ebesre, mert, lelőtt egy postagalambot, megkárosítva ezzel a dolgozó népet.
Puszi úr szerencséjére legyen mondva, kitűnő szomszédokat kapott, egyik oldalukon a fent említett Barbara grófné telepedett le egy kifeszített lepedővel leválasztva intim szféráját Rezsőéktől, másik oldalon egy matematika tanár lakott feleségestül, egy kockás abrosz mögött.
Leküzdve a kellemetlenségeket, a kényelmetlen, de romantikus szalmaágyat, melyet reggelre rendszeresen szétrágtak a hodályban szép számmal tenyésző egerek, a bolhákat, az elemi higiénia hiányát, az állandó éhséget, mely egyformán kínzott gyermeket és felnőttet és a megalázás számtalan változatos formáját, mellyel nap mint nap kedveskedtek fogva tartóik, Puszi úr példás lelkierővel megszervezte a hodály életét.
Alig pirkadt, a munkára fogható felnőttek Puszi úr vezénylete alatt elindultak a rizsföldekre, apa, ne menj a rizsbe, ordította rendszeresen Rezső valamelyik purdéja, és földig csüngött a taknya. A gyermekek felügyeletét és oktatását különben Barbara grófné vállalta az agg és majdnem vak ferences, Titusz testvérrel karöltve, és ennek köszönhetően pár héten belül szépen törte a latint mind a tizenkét hodálylakó kisgyerek, beleértve Rezsőék purdéit. A szép szemű Baba, Rezső asszonya, jobb napokon bodagot sütött az ócska spór platniján, amire aztán mohón kenték az avas zsírt Tót uram kicsorbult bödönéből. Ha maradt a bodagból, eleinte rongyba csomagolva rejtették a gerendák alá, ám az élelmes egerek ott is rájártak.  Julcsika és Karcsika cirmosa rövidesen igazi tekintélyt szerzett magának, mert éjjel-nappal irtotta a társbérlőket, ki is gömbölyödött szépen, aztán egy nap két vak kiscicát fialt a grófné féltve őrzött fehér angóra pulóverére.
Nehezen telt a tél, karácsonykor szénnel karácsonyfát rajzoltak a hodály birkaszaros falára, Titusz testvérrel karácsonyi dalokat énekeltek és a hidegtől fehérre ikrásodott mézet maszatoltak a bodagra, meg hagymát is faltak hozzá. Ez volt a vacsora szentestén. Puszi úr csutkababát eszkábált Julcsikának és a kislányoknak, még piros pántlika is virított kóchajukban, Karcsika meg a purdék egész kis ménest kaptak kukoricacsutkából. A grófné karácsonyi versekből szavalt, nyakában álmosan hunyorgott a két macskakölyök, majd Rezső cincogott rövid ünnepi műsort kis hegedűjén. Ezután Jimmy adott elő rendkívüli és megismételhetetlen produkciót bolhacirkusza legjobbjaival, majd csendben álomba sírták magukat.
Aztán lassan kitavaszodott és közben nem történt semmi, csak a szomszédos disznóólban lakó kisgyereket harapdálták össze a patkányok, meghalt egy idős asszony, aki megőrült és mindig a Szűzanyát látta lebegni a trágyadomb felett, meg új szállítmány internált érkezett egy reggelen.
Éppen felkelt a nap, hideg párák úsztak a puszta fölött, mikor Puszi úr a hodály melletti budi felé indult. Sötét micisapkás alak lépett ki az ajtón.
Szabadság – köszöntötte Puszi urat Várhegyi elvtárs és fejét mélyen lehajtva belépett a hodály ajtaján.

Megosztás a Google Pluson
Powered by Jasper Roberts - Blog