Létezik-e esélyegyenlőség a XXI. században? A kérdésre adott igenlő és tagadó válasz mellett érveltek a hódmezővásárhelyi középiskolák által indított háromfős csapatok a december 19-én a Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium által szervezett disputaversenyen.
A verseny egy pályázat keretében valósulhatott meg, és a pályamunka az integráció jegyében íródott, a címe A közjó nevében – mondta el hírportálunknak Ceglédi Anna, a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Klauzál Gábor Általános Iskola fejlesztőpedagógusa, a Szathmáry Kollágium nevelőtanára.
A tanárnőtől megtudtuk, az volt a cél, hogy társadalmi vitára hívják a diákságot és a kollégákat. Ennek keretében már volt egy előadás az emberi méltóságról, a december 19-e pedig a vita jegyében zajlott. A téma: létezik-e esélyegyenlőség a XXI. században? Azért erre esett a választás, mert integrációs intézmény lett a Bethlen Gimnázium, és úgy gondolták, hogy ez a téma az, amelynek segítségével mind a diákokat, mind a tanárokat meg tudják szólaltatni. Kíváncsiak voltak, milyen javaslataik vannak arra, hogyan tudnák az ő boldogulásukat segíteni.
A Szathmáry Kollégiumban megrendezett versenyen minden csapatnak kétféle szónoki beszéddel kellett készülnie, az egyik arról szólt, hogy igen, létezik esélyegyenlőség napjainkban, illetve ugyanennek a cáfolatával. „Arra vagyunk kíváncsiak, milyen hibákat látnak jelenleg a társadalmunkban, közvetlen környezetükben mi az, amitől félnek, szoronganak” – árulta el Ceglédi Anna.
A szónoki beszédek elhangzása után a csapatok kérdéseket tettek fel az ellenfélnek, válaszoltak egymásnak, és megpróbálták meggyőzni a másik felet az igazukról. A zsűri a szónoki beszéd felépítését, a vitakultúrát, az érvelési technikát és az összbenyomást értékelte. A zsűri elnöke Balázs József, az önkormányzat oktatási és kulturális csoportjának vezetője volt, tagjai pedig Lantos Etelka és Kovács Ágnes, a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény magyar-történelem szakos tanárai illetve Csonka Adrienn, a kollégiumi munkaközösség vezetője.
forrás: promenad.hu