A közelmúltban Dr. Szöőr Anna jogász, pszichológus, a Magyar Főnix Mozgalom alelnöke, svédországi előadása után kérdésként felvetődött az Új Színház ügye, mert nem sokkal az érkezése előtt Dagens Nyheter c. napilapban egy Rosenberg Erwin nevű Magyarországon született illető fejtette ki nem túlzottan pozitív véleményét. Ebben az irományban többek közt olvasható, hogy elmosódott a választóvonal a Fidesz és a szélsőjobb között, illetve most egy nyíltan szélsőjobbos, antiszemita körnek adtak színházat.
Kik és milyen témakörben hívták meg előadni?
A stockholmi Magyar Katolikus Kör évről évre felkér, hogy tartsak előadást az aktuális hazai politikai eseményekről. Mivel idén, november 4-én látogattam meg őket, az ez évi témám az 1956-os Forradalom és Szabadságharc leverése, valamint ennek hatása a jelenkori hazai közéletre volt. Nagyon érdekelte a magyar emigráció tagjait a dr. Képíró Sándor,hajdani csendőr százados ellen, a jeruzsálemi Wiesenthal központ által indított megélhetési koncepciós per, amelyben Zétényi Zsolt ügyvéd úr mellett Képíró Sándor pszichológusaként vettem részt, - és a per felmentő ítélettel végződött.