Az év végéhez közeledve a Csongrád megyei városi és községi könyvtárak sorra készítik beszámolóikat a sikeres Márai-programról.
Az idén indult el a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a program, melynek keretében azon települések könyvtárai pályázhattak könyvvásárlási támogatásra, amelyek rajta vannak a hivatalos Nyilvános Könyvtárak Jegyzékén.
Az NKA bizottsága által összeállított ötszázas listáról rendelhettek szépirodalmi és tényirodalmi munkákat az intézmények. A listán 75-75 mű ún. nemzeti minimum, azaz kötelezően rendelniük kellett ezeket a könyvtáraknak, ha nem volt még benne addigi állományukban.
Megyénkben összesen 20 település jutott hozzá a támogatáshoz, Szegeden a Somogyi-könyvtár és az Egyetemi Könyvtár összesen 5,5 millió forintot. A támogatások összege településenként: Hódmezővásárhely 850 ezer; Csongrád, Makó, Szentes 650 ezer; Kistelek, Mindszent, Mórahalom és Sándorfalva 550-550 ezer; Algyő, Ásotthalom, Deszk, Domaszék, Szatymaz, Zsombó 400-400 ezer; Balástya, Bordány, Földeák, Röszke és Üllés 300-300 ezer forintos könyvvásárlási lehetőséget kapott. Ezekből az összegekből például Zsombón 166 szak- és szépirodalmi kötetet, Sándorfalván 204 kötetet és 14 hangoskönyvet, valamint számos gyermekkönyvet vásároltak. A szegedi Somogyi-könyvtárba (és a fiókkönyvtárakba) összesen 1088 új kötet érkezett, amelyek arra is lehetőséget adtak, hogy felfrissítsék az elhasználódott régebbi példányokat.
A Márai-program könyvlistája megtekinthetőitt.
Kovács Ágnes összeállítása